Őszentsége a XIV. Dalai Láma

dalai lama

 Rövid életrajz

 Őszentsége a 14. Dalai Láma, Tenzin Gyatso egy egyszerű buddhista szerzetesnek tartja magát. Ő Tibet spirituális vezetője. 1935. július 6-án született, Észak-kelet Tibetben, Amdo tartomány Taktser   nevű kis faluban egy földműves családban. Lhamo Dhondupot két éves korában ismerték fel, mint az előző, 13. Dalai Láma, Thubten Gyatso újraszületését.

 A Dalai Lámákat Avalokiteshvara vagy más néven Csenrézi, az együttérzés bodhiszattvájának megtestesülésének tartják. A bodhiszattvák magas megvalósítást elért lények, akiket a minden érző lény   javára váló buddhaság elérése ösztönöz, valamint fogadalmat tettek arra, hogy újraszületnek világunkban, hogy az emberiséget segítsék.

 Tanulmányok Tibetben

 Őszentsége hat éves korában kezdte meg a szerzetesi tanulmányait. A tanterv a nalandai hagyományból származott, magába foglalva az öt fő és öt mellék tantárgyat. A fő tantárgyaknál a logika,   szépművészet, szankszrit nyelv és orvoslás említhető, de ugyanakkor a legnagyobb hangsúly a buddhista filozófiának volt szentelve, melyet további öt részre osztottak: a Prajnaparamita - a bölcsesség   tökéletessége, Madhyamaka – a középút filozófiája, Vinaya – a szerzetesi szabályok gyűjteménye, Abidharma – metafizika, Pramana – logika és ismeretelmélet. Az öt mellék tantárgy a költészetet, drámát, asztrológiát, fogalmazást és szinonímákat tanította.

Őszentsége 23 éves korában, 1959-ben, az évenként megrendezett Monlam Chenmo fesztivál alatt tette le a szerzetesi záró vizsgáját Lhasa-ban, a Jokhang kolostorban. Őszentsége a buddhista filozófia terén adható legmagasabb doktori címnek megfelelő Geshe Lharampa fokozatot nyerte el.

Vezetői felelősség

Kína 1950-ben kezdte megszállni Tibetet, majd Őszentségét felkérték a politikai hatalom viselésére is. 1954-ben Pekingben találkozott Mao Ce Tung-gal és más kínai vezetőkkel. Végül 1959-ben, miután a kínai hadsereg brutálisan leverte a lhasai felkelést, Őszentsége kénytelen volt száműzetésbe menekülni. Azóta Észak-Indiában, Dharamsala-ban él.

Demokratizálódás

1963-ban Őszentsége felvázolta Tibet demokratikus alkotmányát, melyet számos reform követett. Az új demokratikus alkotmányt „Száműzetésben élő tibetiek chartája”-nak nevezte, mely a szólás, a hitvallás, a gyülekezés és a mozgás szabadságáról szól.

1990-ben Őszentsége további reformjainak eredményeképpen a tibeti kormány (Kashag) képviselőit közvetett módon már a száműzetésben (Indiában és még 33 más országban) élő tibetiek választották meg szavazás útján. 2001-ben pedig már - először Tibet történelmében - a Kormány vezetőjének személyére szavazhattak a tibeti választók.

Őszentsége 2011-ben átruházta a politikai hatalmat és felelősséget a megválasztott vezetőkre, és visszavonult a politikából.

Béke tevékenységek, nemzetközi elismerés

Őszentsége 1987-ben terjesztette elő Tibet Öt Pontos Béke Tervét, mint a tibeti helyzet békés megoldásának lehetőségét. 1989-ben Őszentsége Nobel béke díjat kapott Tibet erőszakmentes felszabadításáért folytatott törekvéseiért. Folyamatosan az erőszakmentes alapelveket hirdette, még akkor is, amikor szélsőséges agresszióval kellett szembe néznie. Szintén Nobel kitüntetést kapott a környezeti problémák globális megoldásával kapcsolatos tevékenységéért.

Őszentsége hat kontinenst érintve több mint 67 országba látogatott el. Több mint 150 díjban, kitüntetésben, díszdoktori címben részesült többek között a béke, erőszakmentesség, vallások közötti megértés, egyetemes felelősségvállalás és együttérzés népszerűsítéséből eredően. Több mint 110 könyvet írt, szerzői vagy társszerzői szerepben.

1980 óta Őszentsége folyamatosan kialakított egy párbeszédet a modern tudományok elismert képviselő tudósaival,elsősorban a pszichológia, kvantum fizika és kozmológia területén.

Politikai visszavonulás

  1. május 29-én Őszentsége a 14. Dalai Láma aláírta azt a dokumentumot, mely a tibeti nép vezetőjének demokratikus úton való megválasztását deklarálja, így formálisan a 368 éves hagyomány – melyben a mindenkori Dalai Láma a szellemi és politikai vezetője Tibetnek - véget ért.

A jövő

Őszentsége a 14. Dalai Láma 2011. szeptemberében kijelentette, hogy 90 éves korában fogja majd egyeztetni a tibeti buddhista hagyományvonalak vezetőivel, hogy a Dalai Láma intézményrendszere milyen formában fog fennmaradni a jövőben.

Archive