Örömmel adunk tájékoztatást arról, hogy 2010. év végén Őszentsége 37. Drikungpa szellemi vezetésével és áldásával megalakult a Magyarországi Drikung Kagyü Buddhista Egyházközösség.

Egyházunk Őszentsége a 37. Drikungpa Chetsang Rinpoche szellemi vezetése alatt áll. Őszentsége személyes tanításain keresztül a tibeti buddhizmus élő hagyományvonalának gyakorlatai töretlenül jutnak el hozzánk, mely lehetőséget kínál számunkra a buddhista hitelvek megvalósítására.
A Drikung Kagyü hagyományvonal fő gyakorlata
A kiváló tanító, Buddha nagy együttérzéssel és bölcsességgel forgatta meg a Dharma három kerekét azért, hogy a szabadság és mindentudás állapotába vezethessen minden élőlényt. Buddha tanításai – a szutrák és a tantrák – olyan mélységesek, mint az óceán, s ezekről a későbbiekben számos dharma tudós és megvalósítást elért Guru készített kommentárokat, értekezéseket Indiában és Tibetben egyaránt.
A tibeti nagy dharma tudósok egyike volt Phagmo Drupa szellemi örököse, Jigten Sumgön, (1143-1217), akit a második Nagarjunaként ismertek fel. Jigten Sumgön kifejtette Buddhának az Igazság valódi természetéről (vagy a létezés természetes módjáról) szóló tanításának lényegét, és sokszor forgatta meg a Dharma kerekét több százezer tanítványa számára.
A Mahamudra vagy Nagy Pecsét gyakorlata a Buddha által tanított Megvilágosodáshoz vezető ösvényhez tartozik, amely a Tilopa, Naropa, Marpa, Milarepa, Gampopa neveivel fémjelzett töretlen szellemi hagyományvonalon keresztül adományozódott tovább. Gampopa – aki a 11. században élt és Milarepa tanítványa volt- szerkesztette össze Buddha ezen tanításait egy egységgé, amely magába foglalja a megvilágosodás gondolatának felkeltését (a bodhiszattva magatartás kifejlesztése), az Istenség jógát, a Guru jógát, a Mahamudra tényleges gyakorlatát, valamint a helyes módon tett felajánlásokat. Ezen gyakorlatok egységét Gampopa fő tanítványa Phagmo Drupa nevezte el a Mélységes Ötrétű Mahamudra Gyakorlatának. Jigten Sumgön megalapította a Drikung Kagyu hagyományvonalat, és a Mélységes Ötrétű Mahamudrát részletekbe menően tanította.
Az Egyház alapvető tevékenységei és céljai:
- Az Egyház hitelvi szabályzata szerinti vallásgyakorlatok biztosítása a Drikung Kagyu Buddhista Egyház (P.O. Kulhan Sahastradhara Road, 248001 Dehra Dun U.A., India)mindenkori vezetője, jelenleg Őszentsége SKYABGON CHETSANG RINPOCSE által kinevezett Lámák vezetésével ,
- Szertartások és vallási ünnepségek rendezése,
- A történelmi Buddha tanításainak, a buddhista szemléletnek és vallási életnek a megismertetése tagjaival és a világi érdeklődőkkel,
- Az Egyházon belül működő közösségek (Szangák, tagozatok), kialakuló szervezeti egységek támogatása, összefogása, működésük elősegítése,
- Buddhista felsőoktatási intézmény létrehozása és működtetése,
- Buddhista tanulmányok folytatásához segítséget nyújtó tanító mesterek fogadása, valamint a tagok hozzásegítése belföldi vagy külföldi tanulmányok végzéséhez,
- Sztúpa, vallási központ, szertartásterem, könyvár, iroda létesítése és folyamatos működésének biztosítása,
- Kolostor létrehozása és működtetése a buddhista szerzetesi élet gyakorlásához,
- Buddhista vallás szentiratainak fordítása, kiadványok megjelentetése.
Az Egyház feladatai:
-
Legfontosabb feladatának tekinti, hogy minden érző lényt a tudat megvilágosodott állapotának felismeréséhez vezesse.
- Fontos feladata Buddha tanainak, ezen belül a Drikung Kagyu vonal hagyományainak a megőrzése, terjesztése és továbbadása.
- Feladata az, hogy a megvilágosodásra törekvők közösségének tagjaként támogassa az érző lényeket. Az Egyház büszkén vállalja legfőbb magyar előfutára és példaképe, Kőrösi Csoma Sándor szellemi örökségét, és magát az 1889. óta létező magyarországi buddhizmus folytatójának, a történelmi Buddha több mint 2500 éves tanítása megjelenítőjének és képviselőjének vallja. Az Egyház a nem-ártás (ahimszá) buddhista elvének érvényre juttatására törekszik. Tiszteletben tartja az emberi jogokat, elismeri a Magyar Köztársaság Alkotmányát és betartja az egyházak működésére vonatkozó törvényes előírásokat.
- Feladatának tekinti a Lotus Szútra tanításainak elterjesztését.
Egyházunk nyitott szívvel fordul más vallások felé, nyitott mindazok megismerésére, akik hasonló szándékkal közelítenek hozzá. Az Egyház kész és törekszik együttműködni olyan állami, önkormányzati, gazdasági, társadalmi és más szervezetekkel, amelyek céljai összeegyeztethetőek céljainkkal.
![]()
küldés...