
A Kagyü hagyományvonal
A Kagyü (bka’ brgyud) hagyományvonalat olykor a „szóbeli tanítások hagyományvonalának” nevezik. A Kagyü „Ka” (bka’) szótagja a közvetlenül a Buddhától származó útmutatásokra, tanokra vagy szavakra (szkt. vacana) vonatkozik, míg a „gyü” (brgyud) a mesterek és tanítványok töretlen hagyományvonalát jelenti. A Kagyü hagyományvonal alapítója Tilopa Mahasziddha volt (988-1069), aki Észak-Indiában élt. Úgy tartják, hogy Tilopa közvetlen átadásban részesült az ős-buddha Vadzsradharától.
Ebben az összefüggésben a Kagyü hagyományvonal magából a valóság igaz lényegéből ered, ezért meghaladja a teret és az időt. A megértés másik szintjéről tekintve Tilopának is voltak emberi mesterei, akiktől négy különleges átadásban, a „Négy Szóbeli Tanítás”-ban (bka’ babs bzhi) részesült, így ő lett a hagyományvonal fenntartója. Az egyik etimológiai értelmezés szerint a „Kagyü” név a „Négy Szóbeli Tanítás” (bka’ babs bzhi brgyud pa) rövidítésének felel meg.
Amikor Tilopa átadását közvetlenül Vadzsradharához kapcsolják, akkor közvetlen átadásnak nevezik, amikor azonban emberi tanítóitól eredeztetik, akkor a közvetett átadásról van szó. Habár a négy átadáshoz kapcsolt egyes jóga-mesterek kilétét illetően némi ellentmondás van a történelmi források között, a legelfogadottabb nézet szerint e tanítások eredete a következő:
- a négy átadás közül az első Lopon Ludrup-tól (slob dpon klu sgrub, szkt. Acarya Nagarjuna) származik, és két tantrából, a „Szangva Düpa” tantrából (gsang ba dus pa, szkt. Guhyasamaja) és a „Denshi” tantrából (gden bzhi) áll.Ez az átadás az „Illúzió-test” (sgyu lus, szkt. Mayadeva) és az „Áthelyezés” (pho ba, szkt. Samkranti) gyakorlatait is magában foglalja.
- A második különleges átadás Nakpo Csöpá-tól (nag po spyod pa) származik. Ez a „Gyuma Csenpo” (sgyu ma chen po, szkt. Mahamaya) tantrát és a „Tudatos Álom” (rmi lam, szkt. Svapna) gyakorlatát tartalmazza.
- A harmadik különleges átadás Lavapától (la ba pa) ered, és a neve „Demcsok” vagy „Khorlo Dompa” (bde mchog, khor lo sdom pa, szkt. Chakrasamvara), valamint a „Tiszta Fény” gyakorlata (od gsal, szkt. Prabhasvara).
- A negyedik átadás Khandro Kalpa Szangmo-tól (mkha gro bskal pa bzang mo) származik, és a „Gyepa Dordzse” tantrát (dgyes pa rdo rje, szkt. Hevajra), valamint a „Tummo” gyakorlatát (gtum mo, szkt. Candali) tartalmazza.
Ezek az átadások alkotják a Kagyü hagyomány tanainak és titkos útmutatásainak lényegét, melyet nemzedékről nemzedékre, a mesterek a tanítványoknak töretlenül adtak tovább. A Négy Szóbeli Tanítás magában foglalja a módszerek ösvényét és a megszabadulás ösvényét is.
E tanításokat Tilopa adta át a tanítványának, a mahasziddha Naropának (1016-1100). Ezeket Naropa Hat Jógája néven foglalták rendszerbe, s e meditációkat a Kagyü hagyomány lényegi tanításának tartják. Naropa tudását Marpa Csökji Lodrö-nek (1012-1097), a nagy fordítónak adta tovább, aki Tibetből Indiába utazott azért, hogy megkapja a tanításokat, s aki azután visszatért Tibetbe, majd a Dharma tanításait széles körben elterjesztette.
Marpa legfontosabb tanítványa Dzsecün Milarepa (1040-1123) volt, aki Tibet egyik legnagyobb jógijává vált. Élettörténete a tibetiek körében népszerű és közismert: apja korai halála miatt Milarepa élete viszontagságosan indul, bosszút áll becstelen nagybátyján és nagynénjén, majd tettét megbánja, s ez a megbánás felkelti benne az őszinte kívánságot, hogy a Dharma ösvényére lépjen. Állhatatossága és minden helyzetet elfogadó képessége révén végül elérte a valóság végső természetének mélységes megvalósítását. Tanításait a Milarepa Százezer Dalában és más gyűjteményekben jegyezték fel.
Milarepa tanításait Gampopa (1079-1153) vitte tovább, aki Dakpo Lhadzse, „A Dakpo-i Orvos” néven is ismert. Gampopa először a Kadampa hagyomány fokozatos és rendszerezett ösvényén folytatta tanulmányait. Idősebb korában találkozott Milarepával, és az ő irányítása alatt gyakorolva megkapta és megvalósította valamennyi tanítás igaz értelmét. Attól fogva a hagyományvonal Dagpo Kagyüként volt ismert.
Gampopától eredtek az első Kagyü-iskolák: a Karma Kagyü, a Celpa Kagyü, a Baram Kagyü és a Phagdru Kagyü.A Phagdru Kagyü hagyomány alapítója Gampopa egyik legfontosabb tanítványa, Phagmodrupa Dordzse Gyalpo (1110-1170) volt. Az ő hagyományvonala kihalt, mint vallási intézmény, míg a nemzettsége az elkövetkező korszakban fontos szerepet játszott az ország világi kormányzásában. Phagmodrupa fő tanítványai megalapították saját hagyományvonalaikat, amelyekből ma már csupán három létezik: a Drikung Kagyü, a Taklung Kagyü és a Drukpa Kagyü.
![]()
A Drikung Kagyü hagyományvonal eredete
Phagmodrupa szívbéli fia, Kjobpa Dzsigten Szumgön (1143-1217) mestere halála után, a Phagdru-trónt elfoglalva három évig irányította Densza Thil kolostorát (1177-1179). Ezután, felépítve a Drikung Thil kolostort, Drikung térségében megalapította saját hagyományvonalát, s ezzel beteljesítette Phagmodrupa jóslatát.

Drikung Kagyü vonal
Bár Phagmodrupának számtalan tanítványa volt, Dzsigten Szumgön volt az egyik szívbéli és legfőbb tanítványa. Phagmodrupa megjövendölte, hogy egy bodhiszattva (Dzsigten Szumgön), aki már elérte a tíz bhumit (a bodhiszattva ösvény szintjeit), fogja fenntartani a tanításokat és a hagyomány áldását. Dzsigten Szumgön megkapta Phagmodrupától a tanítások teljességét, a titkos szóbeli átadásokat, a magyarázatokat, beavatásokat és a megvilágosult megvalósítás áldásait, és így tovább. Dzsigten Szumgön fő tanítványának, Gurava Cültrim Dordzsének (1154-1221) adta tovább a tanítások teljességét.
[Dzsigten Szumgön élete] Kjobpa Dzsigten Szumgön a Kjura nemzetség leszármazottja volt. A tibeti buddhizmus számos iskolájának hagyományát követve Dzsigten Szumgön rokonai közül jelölte ki utódát. Így eleinte, három kivételével valamennyi Drikung Kagyü tróntartó a Kjura nemzetség férfi leszármazottaiból került ki, jóllehet nem volt előre meghatározott irányelv a családtagok közötti öröklésre vonatkozóan.
Drikungban a hatalmat már a kezdetek kezdetén megosztották: a szellemi vezetés a Denrab (gdan rabs), azaz „a trón fenntartójának” feladata volt, míg a világi ügyek a Gompa (sgom pa), egy állami hivatalnok igazgatása alatt álltak. Ők ketten általában a Kjura család tagjai voltak.
Dicső Guru, a Négy Buddha Kája Ura, a Dakpo Kagyü Koronaékköve, az Érző Lények Vezetője, a Magasztos Ösvény tanítója, Együttérzés Ura, Győzedelmesek Helytartója, Páratlan Kedvesség, Hasonlíthatatlan Tanító, Vadzsradhara, Védelmező és Nagy Drikungpa – hallgasd meg imám!
Tekints rám együttérzéssel, s add rám áldásod! Add meg a két megvalósítást e pillanatban! A két jótétemény spontán valósuljon meg! Kérésem teljesüljön e pillanatban!
![]()
küldés...